Kopogásra ébredtem, majd az ajtó nyílt és Maura lépett be rajta. Elmondta a mai feladatomat, ami nem más mint Mack-kel gyakorolni a matekot. Ez könnyű feladatnak bizonyult, hiszen csak az összeadást és kivonást kell gyakorolnia. Miután Maura magamra hagyott, már nem bírtam visszaaludni, ezért felkeltem, és miközben beszéltem pár szót telefonon Ashley-vel, felöltöztem. Ezután lementem a konyhába, ahol finom reggeli várt. Miután megterítettem az asztalt két főre, felkeltettem Mackenzie-t, aki még javában aludt. Miután felöltözött, együtt mentünk le reggelizni. Evés után Mackenzie a nappaliba sietett és bekapcsolta kedvenc meséjét. Miután elmosogattam a tányérokat, én is csatlakoztam hozzá.
-Hé Mack! Anyukád azt mondta, hogy ma gyakorolnunk kell egy kis matekot.-mondtam mosolyogva. Ezt a gesztust nem kaptam vissza Mackenzie-től, sőt egy grimaszt vágott, 'ne már' kíséretében. Bedurcizott és nem szólt hozzám, bármit is csináltam. Végül meguntam ezt a játékot, felkaptam a kanapéról, és felrohantam vele az emeletre. Ezt láthatóan élvezte, mert útközben nevetgélt és sikítozott. Ledobtam az ágyra, ami a rugónak köszönhetően tovább dobta a földre, ami már nem volt se rugós, se puha. Mack nevetés közepette simogatta meg megsérült hátsófelét. Sziszegve kértem bocsánatot a landolás miatt, és felhúztam a földről. Ezután ösztönözni próbáltam volna a számolásra, de a szőke loboncú kislány makacsul rázta a fejét próbálkozásaimra. Megrökönyödve ültem le az ágyra és arcomat a kezembe temettem. Mikor kezeimet elvettem szemeim elől, Mack-re néztem, aki egy füzetet nézegetett. Már azt hittem, hogy mégis nekiállt a számolgatásnak, ezért mögé lopakodtam és belenéztem a füzetbe. Fényképek voltak benne, a család három tagjáról és egy ismerős arcú, szőke fiúról. Ahogy rákérdeztem, hogy ki ő, azonnal becsapta a kis könyvecskét és eldugta azt, a fiókjába. A feltett kérdésemre nem jött válasz, de előkerült egy bizonyos matek könyv, amiben lévő feladatokba Mackenzie nagyon belemerült. Nem tudtam, hogy végül mi volt az a dolog ami rávette erre a tettre, de nagyon örültem neki. A kíváncsiság nagyon fellendült bennem a könyvecske iránt. Vajon miért rejtette el olyan gyorsan?
-Hé Mack! Anyukád azt mondta, hogy ma gyakorolnunk kell egy kis matekot.-mondtam mosolyogva. Ezt a gesztust nem kaptam vissza Mackenzie-től, sőt egy grimaszt vágott, 'ne már' kíséretében. Bedurcizott és nem szólt hozzám, bármit is csináltam. Végül meguntam ezt a játékot, felkaptam a kanapéról, és felrohantam vele az emeletre. Ezt láthatóan élvezte, mert útközben nevetgélt és sikítozott. Ledobtam az ágyra, ami a rugónak köszönhetően tovább dobta a földre, ami már nem volt se rugós, se puha. Mack nevetés közepette simogatta meg megsérült hátsófelét. Sziszegve kértem bocsánatot a landolás miatt, és felhúztam a földről. Ezután ösztönözni próbáltam volna a számolásra, de a szőke loboncú kislány makacsul rázta a fejét próbálkozásaimra. Megrökönyödve ültem le az ágyra és arcomat a kezembe temettem. Mikor kezeimet elvettem szemeim elől, Mack-re néztem, aki egy füzetet nézegetett. Már azt hittem, hogy mégis nekiállt a számolgatásnak, ezért mögé lopakodtam és belenéztem a füzetbe. Fényképek voltak benne, a család három tagjáról és egy ismerős arcú, szőke fiúról. Ahogy rákérdeztem, hogy ki ő, azonnal becsapta a kis könyvecskét és eldugta azt, a fiókjába. A feltett kérdésemre nem jött válasz, de előkerült egy bizonyos matek könyv, amiben lévő feladatokba Mackenzie nagyon belemerült. Nem tudtam, hogy végül mi volt az a dolog ami rávette erre a tettre, de nagyon örültem neki. A kíváncsiság nagyon fellendült bennem a könyvecske iránt. Vajon miért rejtette el olyan gyorsan?
Körbe-körbe sétáltam a szobában, és nézelődtem. Megláttam egy képet, amin Mack és az az ismerős szőke hajú fiú szerepelt. Erősen törtem a fejem, hogy honnan lehet nekem ismerős, de nem jutott eszembe, így muszály volt megkérdeznem.
-Mackenzie! Ki ez a fiú? Olyan ismerős...-töprengtem.
-Ömm..senki.-gyorsan elkapta a fejét és tovább irkált a füzetében. Nem feszegettem tovább a témát, mert láttam rajta, hogy erről nem akar beszélni. Visszaraktam a képet a helyére, és Mack mellé léptem, aki szorgalmasan oldotta meg a matematika példákat. Végül leültem mellé és segítettem neki. A délelőtt folyamán sokat számoltunk, aminek következtében, eléggé elfáradtunk. Mivel egészen eltelt a délelőtt, lementünk a konyhába. Egy kis cetlit találtam az asztalon, amire azt írta Maura, hogy menjünk el ebédelni, egy étterembe, mivel nem volt ideje ennivalót készíteni.
-Úgy látszik, hogy étterembe megyünk.-fordultam Mack felé.
-Szuper!-ugrott egy nagyot.-Gyere, öltözzünk át!-fogta meg a kezem, és a szobája felé húzott. Kedvenc mintás ruhácskáját vette ki a szekrényből, amit gyorsan fel is vett. Én viszont gondba voltam, hogy mit vegyek fel. Végül Mackenzie segítségével egy elegáns fodros felsőre esett a választásunk, egy fekete farmerral. Szép lassan elindultunk, Mack irányításával, az étterem felé. Negyed óra múlva már az étterem egyik asztalánál ültünk. Mindketten milánóit kértünk, amit nem bántunk meg, hiszen finom volt. Mackenzie még kikönyörgött egy süteményt tőlem, majd haza felé vettük az irányt. Otthon egy kis tv nézés után játszani kezdtünk. A nagy barbizásunkat egy váratlan csengetés zavarta meg. Felpattantam a földről és ajtót nyitottam. Az az ismerős, szőke hajú fiú állt két bőrönddel az ajtóban, aki a képen is Mackenzie szobájában.
-Hát te ki vagy?-húzta fel a szemöldökét, miközben arrébb lökött az ajtóból, és bement a nappaliba.
-Inkább...te ki vagy?-becsaptam az ajtót, és utána siettem.
-Te tényleg nem tudod, hogy ki vagyok?-döbbent le. Kérdően néztem rá, majd folytatta.-Niall Horan...a One Direction-ból.
Kedves olvasóim!
Sajnálom, hogy megint sokat késtem, és hogy elég rövid lett ez a rész. Nagyon sok dolgom van, ami miatt nincs túl sok szabad időm, alig jutok a géphez, főleg telefonról írom a részeket. Remélem meg bocsájtjátok ezt nekem, és tovább fogjátok követni a blogom.
Kitartást a holnaphoz mindenkinek!
-Úgy látszik, hogy étterembe megyünk.-fordultam Mack felé.
-Szuper!-ugrott egy nagyot.-Gyere, öltözzünk át!-fogta meg a kezem, és a szobája felé húzott. Kedvenc mintás ruhácskáját vette ki a szekrényből, amit gyorsan fel is vett. Én viszont gondba voltam, hogy mit vegyek fel. Végül Mackenzie segítségével egy elegáns fodros felsőre esett a választásunk, egy fekete farmerral. Szép lassan elindultunk, Mack irányításával, az étterem felé. Negyed óra múlva már az étterem egyik asztalánál ültünk. Mindketten milánóit kértünk, amit nem bántunk meg, hiszen finom volt. Mackenzie még kikönyörgött egy süteményt tőlem, majd haza felé vettük az irányt. Otthon egy kis tv nézés után játszani kezdtünk. A nagy barbizásunkat egy váratlan csengetés zavarta meg. Felpattantam a földről és ajtót nyitottam. Az az ismerős, szőke hajú fiú állt két bőrönddel az ajtóban, aki a képen is Mackenzie szobájában.
-Hát te ki vagy?-húzta fel a szemöldökét, miközben arrébb lökött az ajtóból, és bement a nappaliba.
-Inkább...te ki vagy?-becsaptam az ajtót, és utána siettem.
-Te tényleg nem tudod, hogy ki vagyok?-döbbent le. Kérdően néztem rá, majd folytatta.-Niall Horan...a One Direction-ból.
Kedves olvasóim!
Sajnálom, hogy megint sokat késtem, és hogy elég rövid lett ez a rész. Nagyon sok dolgom van, ami miatt nincs túl sok szabad időm, alig jutok a géphez, főleg telefonról írom a részeket. Remélem meg bocsájtjátok ezt nekem, és tovább fogjátok követni a blogom.
Kitartást a holnaphoz mindenkinek!
Dorothy
